~ Divat ~ Modell ~ Szépség ~ Sztárok ~

"A divat változik, a stílus örök."

Jennifer Anne Garner (Houston, Amerikai Egyesült Államok 1972. április 17. - ) Golden Globe-díjas és Emmy-díjra jelölt amerikai filmszínésznő és producer. Az Alias című sorozatban alakított szereplésével vált híressé, ahol Sydney Bristow-t, a CIA ügynököt játszotta.

Életrajz

Életének első szakasza
Garner a texasi Houstonban született a tanár Patricia Ann és a vegyészmérnök Billy Jack Garner gyermekeként. Ő a középső gyermek két lánytestvére, Melissa Garner és Susannah Garner között. A családja metodista.3 évesen kezdett balettórákat venni, amit egész fiatalkorán át folytatott. Habár elismerte, hogy szeret táncolni, soha nem törekedett arra, hogy balett-táncosnő legyen.4 éves korában, az apja munkahelye miatt a család Charlestonba költözött és Garner az egyetemi évekig ott lakott.
1990-ben elvégezte a George Washington High School-ban folytatott tanulmányait Charlestonban, ahol szaxofonon játszott. Ezután beiratkozott a Denison University-be kémiát tanulni. Felismerte, hogy jobban szereti a szereplést, mint a tudományt, ezért fő tárgynak a drámát választotta. 1994-ben végezte el a Denisont és úgy döntött, hogy a drámatanulmányait a Yale University-n folytatja. 1995-ben meglátogatta egy barátját New York-ban és elhatározta, hogy színész lesz.

Karrier
Garner New Yorkban 150 dollárt keresett egy héten beugró színészként egy darabban. Megkapta az első szerepét a tévében, a Zoya című film egy részében, Danielle Steel regénye alapján. A következő szerepei két rövid életű tv-sorozatban voltak: Significant Others és a Time of Your Life. Garner feltűnt egy Dude komédiában, Hé haver, hol a kocsim? , amelyben Ashton Kutcher barátnőjét alakította. 2001-ben a nagy költségvetésű Pearl Harbor - Égi háború-ban szerepelt Kate Beckinsale és Ben Affleck társaságában (aki később Garner férje lett).
2001-ben J. J. Abrams felkérte Garnert, hogy szerepeljen egy új sorozatban, amit az ABC-nek készít. Garner részt vett a meghallgatáson és megkapta Sydney Bristow szerepét egy kémtörténetben, az Alias-ban. A sorozatnak nagy sikere lett és Garner megnyerte a legjobb televíziós sorozatban szereplő színésznő díját a 2002 januárjában megrendezett Golden Globe-díjátadón. Az Alias csak pár hónapja szerepelt a tv-ben, és Garner megnyerte a díjat a szezon epizódjainak a felénél. A sorozat sikeres volt, az ötödik rövid szezont 2006 májusában fejezték be (Garner terhességének következtében, amit a történetbe is beleírtak). Garner fizetése a sorozat kezdetén 45 000 dollár volt epizódonként, amely a végére 150 000 dollárra emelkedett. A sorozat alatt Garnert ötször jelölték Golden Globe-díjra a kimagasló szerepléséért, és szintén ötször jelölték Emmy-díjra. 2005-ben megnyerte a Screen Actors Guild színészi díját. 2005 márciusában Garner rendezte az Alias negyedik szezonjának In Dream című epizódját.
Az Alias kezdeti sikerei után Garner visszatért egy kisebb szerephez Steven Spielberg Kapj el, ha tudsz! című darabjában, és Ben Affleck mellett játszotta Elektra Natchiost a Daredevil, a fenegyerek című akciófilmben. Garner megmutatta komikus oldalát egy romantikus filmben.
2004 júniusa és 2005 júniusa között 14 millió dollárt keresett.A 2006-os Academy Awards-on Garner megbotlott a leomló ruhájában, amelyet Michael Kors készített, miközben az emelvényre ment fel, hogy átadja a hangmérnöki díjat. Elvesztette az egyensúlyát, de nem esett el és a nevetve hozzátette: "Végzem a dolgom!"
Garner jelenlegi filmje a romantikus Catch and Release. Egy produkciós céget alapított, melynek neve Vandalia Films. Ezzel a céggel készítette első filmjét 2007-ben. Ő a producere a Sabbatical és a Be with You című filmeknek. Garner szerepel a Jason Reitman rendezte komikus drámában, a Juno-ban, amelynek a forgatását 2007 februárjában kezdték Vancouver-ben.

Magánélete
2000. október 19-én Garner hozzáment a színész Scott Foley-hoz. Miután 2003 márciusában szétváltak, 2003 májusában benyújtotta a válópert.Eloszlatva a hűtlenségről szóló híreszteléseket, Foley azt állította, hogy a válásuk oka Garner megnövekedett hírneve az Alias sikere után.Hasonlóan, Garner állította, hogy a hollywoodi élet vezetett a házasságuk megromlásához.
Garner közismert arról, hogy a magánéletét nem teszi közhírré. Ez látszódott a Michael Vartannal és Ben Affleckkel folytatott viszonyában. A Michael Vartannal való kapcsolatában soha nem jelentek meg a nyilvánosság előtt együtt, és csak 2003 augusztusában erősítették meg a kapcsolatukról szóló hírt. 2004 márciusában ért véget a kapcsolatuk, de ezt Garner csak 2004 augusztusában erősítette meg. Ennek ellenére közeli barátok maradtak.
Garner kapcsolata a Daredevil társszereplőjével, Ben Affleckkel szintén nagyon visszafogott volt, amely 2004 júliusában kezdődött. Pár hónappal a kapcsolatuk kezdete után egy lesifotósnak sikerült lefényképeznie őket együtt. A nyilvánosság előtt mindketten tagadták a kapcsolatukat. Amikor hírek kezdtek el terjedni arról, hogy Garner terhes, szintén tagadta ezt a híresztelést. Garner 33. születésnapján Affleck megkérte a kezét egy 4,5 karátos gyémántgyűrűvel. A pár 2005. június 29-én házasodott meg egy ünnepélyen a Turks és a Caicos szigeteken. Végül a házasságot és a terhességet is nyilvánosságra hozták. A terhessége miatt az Alias ötödik szezonjában a 22 epizódot 17-re csökkentették azért, hogy Garner szülési szabadságra tudjon menni. 2005. december 1-jén született meg a gyermeke, a neve Violet Anne Affleck.
Garner szeret főzni, kertészkedni, kirándulni és kick-boxolni (az utóbbi hobbiját az Alias tréningje alatt szerezte). Jó barátságban áll a színésznő Jean Louisa Kelly-vel, aki interjút készített Garnerrel.

http://26.media.tumblr.com/tumblr_ljs79nBbfA1qfakfzo1_500.jpghttp://26.media.tumblr.com/tumblr_lk59h4T6ht1qd6laho1_500.jpghttp://25.media.tumblr.com/tumblr_lk5wbfUmq91qhfhuwo1_500.pnghttp://26.media.tumblr.com/tumblr_lk5a1enGXs1qdidy8o1_400.pnghttp://28.media.tumblr.com/tumblr_ljuxp7G9sK1qijy2lo1_500.jpghttp://25.media.tumblr.com/tumblr_ljumheXxb01qabcyco1_500.jpghttp://26.media.tumblr.com/tumblr_ljxex1KsVl1qgt09io1_400.jpghttp://25.media.tumblr.com/tumblr_ljsucqYPSL1qfq199o1_400.jpghttp://30.media.tumblr.com/tumblr_ljsn2eJTK01qa5j50o1_500.jpg20090409181627http://30.media.tumblr.com/tumblr_lk3ioiN93i1qhz25bo1_500.jpghttp://27.media.tumblr.com/tumblr_ljwuy9tNdO1qe9tdwo1_500.jpg20090409181511Tumblr_lgjmh9mqzo1qetg32o1_500_largehttp://27.media.tumblr.com/tumblr_ljgc7llMjz1qbfy4co1_500.jpghttp://29.media.tumblr.com/tumblr_ljdr0sOFKx1qde2k4o1_500.jpg20090409181422http://28.media.tumblr.com/tumblr_ljdmzglLIh1qhx9bqo1_500.pnghttp://28.media.tumblr.com/tumblr_ljglztNwSn1qd6laho1_500.jpg20090409181259Tumblr_lb9lzjyqin1qczg1mo1_500_largehttp://24.media.tumblr.com/tumblr_ljnixcnbRT1qcsn2jo1_500.jpghttp://27.media.tumblr.com/tumblr_ljayh9HLu71qc0cbqo1_500.jpg20090409181151http://25.media.tumblr.com/tumblr_ljaikywtPd1qzela6o1_500.jpghttp://30.media.tumblr.com/tumblr_ljlk0wXPbk1qfvie5o1_500.jpghttp://30.media.tumblr.com/tumblr_ljhpxu6dGr1qfut5no1_500.jpghttp://28.media.tumblr.com/tumblr_lj1plwVc1R1qzela6o1_500.jpghttp://25.media.tumblr.com/tumblr_lj9o00SxAq1qef6jao1_500.jpghttp://27.media.tumblr.com/tumblr_ljmnk8vnkp1qaepp4o1_500.gifhttp://29.media.tumblr.com/tumblr_ljdmot1Dsj1qhx9bqo1_500.jpghttp://25.media.tumblr.com/tumblr_ljsfmuBfSw1qd6laho1_500.jpghttp://24.media.tumblr.com/tumblr_ljvzi1IzJE1qj759jo1_500.jpghttp://28.media.tumblr.com/tumblr_lj90k9BNNp1qb6yqdo1_500.jpghttp://30.media.tumblr.com/tumblr_ljaxkqVjyC1qc0cbqo1_500.jpghttp://29.media.tumblr.com/tumblr_liy3wbh3801qzg7ruo1_500.jpghttp://30.media.tumblr.com/tumblr_ljmp6rrffr1qgqzcio1_500.jpghttp://28.media.tumblr.com/tumblr_liwzc8L8wU1qgxg78o1_500.jpg1274155979189_f_largeTumblr_kvjqm5jzqn1qzq8zqo1_500_largehttp://29.media.tumblr.com/tumblr_lj83xomKyF1qe1kdco1_500.jpghttp://30.media.tumblr.com/tumblr_livs1tL3j81qda1ado1_500.jpgTumblr_l3aka80jwe1qzgecuo1_500_largeTumblr_kvnstvdpo81qzq8zqo1_400_largehttp://28.media.tumblr.com/tumblr_lj3500eVu21qdrztso1_500.jpghttp://26.media.tumblr.com/tumblr_liqkdsnCJo1qfvie5o1_400.gifhttp://27.media.tumblr.com/tumblr_liu3advIP21qc1y2co1_500.pngTumblr_l42b0dzkin1qcrlp8o1_400_largehttp://25.media.tumblr.com/tumblr_lid694YK6E1qfotv8o1_400.jpghttp://29.media.tumblr.com/tumblr_liqgbhu2IR1qdx44do1_500.jpghttp://24.media.tumblr.com/tumblr_lis54tCAGW1qebaj7o1_500.pnghttp://25.media.tumblr.com/tumblr_lhmpxfYAcs1qe8luao1_500.jpghttp://30.media.tumblr.com/tumblr_lijpsw56Vh1qaji69o1_500.jpghttp://30.media.tumblr.com/tumblr_lis6mt4uL71qdn46xo1_500.jpghttp://24.media.tumblr.com/tumblr_li3bg4d7eV1qcthe0o1_400.jpghttp://30.media.tumblr.com/tumblr_lic3wbSVVM1qdidy8o1_400.pnghttp://29.media.tumblr.com/tumblr_lije1jzwqr1qzela6o1_500.jpghttp://24.media.tumblr.com/tumblr_li6bxvsTPG1qhfqtho1_500.jpghttp://27.media.tumblr.com/tumblr_lj1xs3e1qi1qexkiqo1_500.jpghttp://26.media.tumblr.com/tumblr_ljih80cYYK1qcov9qo1_500.gif

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 154
Tegnapi: 120
Heti: 844
Havi: 2 925
Össz.: 2 716 400

Látogatottság növelés
Oldal: Jennifer Garner
~ Divat ~ Modell ~ Szépség ~ Sztárok ~ - © 2008 - 2024 - mindenseges.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »