~ Divat ~ Modell ~ Szépség ~ Sztárok ~

"A divat változik, a stílus örök."

Christopher Maurice Brown 1989 május 5-én született Virginia kicsi városában Tappahannockban, Joyce Hawkins és Clinton Brown gyermekeként. Egy nővére van, aki egy banki dolgozó. Gyermekkorra óta erősen érdekelte a zene, eleinte soul zene majd a hip-hop vonzotta magával az ifjú tehetséget. Chris magát tanította táncolni és énekelni. Egyik fő ihletője Michael Jackson volt. Énekelt egyház kórusban és több tehetség kutatóban vett részt. Édesanyja fedezte fel tehetségét, amikor Usher fellépését utánozta. Chris szülei elváltak, ami egy mélypont volt az énekes életében. A brown fiú élete 13 éves korában változott meg: apja benzinkútján énekelgetett amikor egy menő zenei producer arra járt, és rögtön felfigyelt a fiatal tehetségre. Chris karrierje egyenesen ívelt felfelé. Több lemezkiadó - köztük a Jive Records, J - Records és Warner Bros - is szerződtetni akarta. Brown a siker céljából a legnagyobb kiadót, a Jive Records-ot választotta.

Pályafutás:

2005/2006: Chris Brown:

Miután 2004-ben szerződést között a Jive-al elkezdett dolgozni debütáló albumán. 50 dal vettek fel, melyből 14 került fel a Chris Brown nevet viselő albumra. Több producerrel és dalszövegíróval dolgozott ekkor együtt. Chris debütálása hatalmas sikerrel járt. A Billboard 200 listáján már rögtön a második helyen trónolt. Albumát több millióan vették meg és dupla platina lett illetve RIAA kitüntetést szerzett. Ezen kívül még körölbelül három millió másolat készült a lemezről. Olyan kislemzek kerültek ki, mint a Run It, Yo (Excuse Me Miss), Gimme That vagy éppen a Say Goodbye. 2006. június 13-án kiadott egy DVD-t Chris Brown's Yournes címmel. A sztár még ebben az évben elindult turnézni. The Up Close and Personal Tour elnevezésű körútja 50.000$-t adott a St. Jude Children's Research Hospitalnak. Ezután még Beyoncé nyitó fellépője is volt a The Beyoncé Experience ausztráliai útján.

2007/2008

A következő évek sem teltek semmitevéssel, hiszen Chris új fejszébe vágta fejét: színészi babérokra tört. Szerpelt a UPN's One-ban majd a Fox csatorna The O.C műsorában. Később elérte, hogy szerepljen a Stomp the Yard-ban illetve a Családi karácsony című családi drámában. Chris 2007-ben ünneplte 18. születésnapját, melyre nagyobb meglepetés nem is lehetett volna annál, hogy szerepet kapott a Disney sikersorozatában, a The Suite Life Zack & Cody című műsorban. Valamint felkérték, hogy szerepeljen egy kosárbalda - dráma filmben. Ám Chris a zenei pályájával is foglalkozott - elkezdte rögzíteni második stúdióalbumát. Az album az Exclusive címet kapta, amely negyedik helyen tetőzött a Billboard 200-as listáján, és 1,9 milliós vásárlás jellemezte. Ez első single a Wall to Wall lett, melyet a Kiss Kiss és a With You követett. A With You a második helyen zárta a Billboard 200-as listáját, és a dal a világon mindenhol verhetetlen volt. A rajongók nagy örömére az album változtatott kiadása is napfényt látott, Exclusive: The Forever Edition címmel. Ezen a Forever című sikerszáma szerepel az énekesnek. Az album/albumok népszerűsítése miatt megkezdte a The Exclusive Holiday koncert körútját. Olyan előadókkal dolgozott együtt, mint T-Pain vagy Ludachris. A 2008-as Billboard magazin az év legjobb művészének hívta. 2007-ban számos felkérést kapott melyek közül az egyik legsikeresebb No Air lett, amit Jordin Sparksal vett fel, az akkor még debütáló énekesnő első albumára. A No Air klip pedig 2008-ban került ki a zenepiacra. 

2008/2009:

Ellkezdett dolgozni Graffiti albumán, melyet Michael Jackson és Stevie Wonder féle zene képviselt. Az első single az I Can Transform Ya Lil Waynel társulva. Ezt a számot szeptember 29-en dobták a zenepiacra. Ezek után a Crawl című számhoz készült klip. Úgy nézett ki, hogy a Crawlt a Pass Out című szám követi az album kislemez listáján, de helyette a Sing Like Me akarták, ám ez sem lett kiadva. Majd az lett a megállapodás, hogy több nem lesz, hiszen az énekes népszerűsége nem nőtt, mert 2009- elején letartóztatták családon belüli erőszak miatt. Az eset áldozátát nem nevezte meg a rendőrség, ám a média miatt nem lehetet titkolni - a hozzá hasonlóan énekléssel foglalkozó barátnője Rihanna volt. Ekkor az énekest kitiltották minden jelentős eseményről (pl.: Grammy Awards) és a rádiók nem adhatták dalait. Természetesen nem ez volt a legfőbb bűntetése: 5 év felfüggesztettet kapott és közmunkára ítélték.

2010/2011

Chris mikor a Michael Jackson Tribute-t tartott a BET Awards rendezvényen sírva fakadt a színpadon. Mint később kiderült Michael utáni szeretete készette erre. Ebben az évben a Tökéletes bűnözők című bűnügyi thriller film főszerepét kapta meg. Az énekes a Twitteren keresztűl közölte, hogy dolgozik negyedik albumán, ami 2011-ben fog megjelenni. Már az album címe is megszületett - Brown a karjára tetováltatta a F.A.M.E. szót, mely egyben az album neve is lesz. Előfutárként kibocsátották a Yeah 3x videóklipet októberben. Még augusztusban kiadta Nicki Minaj Your Love dalának remix változatát. Még a 2010-es évben megjelent a Deuces zenei videója.  Ezután 2011 márciusában megjelent a Look At Me Now. Legfrisseb klipje pedig a She Ain't Youhoz készült. Az új albumán Justin Bieberrel is együttműködött a egy dal erejéig, melyhez videót is forgattak.

Tumblr_lo28h1cf9h1qlyhmxo1_500_largeTumblr_lmurh5j2yf1qkengdo1_r1_500_large47347_largeTumblr_lmvchwlrfs1qkengdo1_r1_500_large269743_186606841396674_110452689012090_511557_5523887_n_largeTumblr_lolj1ww8qm1qd7orpo1_500_largeTumblr_lml2wwv8mr1qkengdo1_500_largeTumblr_lnfjmbdfxe1qgr9i9o1_500_largeB6462a1b5d7f2c9dc618dd7bdfefd4e1_large1356527952_5_xsk-_largeTumblr_lo8lbfgtdj1qfrvako1_500_largeTumblr_loccsqddgh1qlm7x1o1_500_largeTumblr_lodgbfvchj1qmk9deo1_400_largeEd6a9edf_largeTumblr_lodjt354qq1qkckbpo1_500_largeTumblr_lngo4exdbs1qg6giho1_1280_largeTumblr_lo6xsgjzoa1qfjd0qo1_500_largeBlue-celebrity-chris-brown-cute-dope-fashion-favim.com-103484_largeTumblr_lo97twhbv61qkengdo1_500_largeTumblr_lm9qrbgiim1qi79cgo1_500_largeTumblr_lnao9pegt11qi79cgo1_500_largeTumblr_lnk068llpx1qi79cgo1_500_largeTumblr_lnxxwvztxl1qi79cgo1_500_largeTumblr_lo2qpp3ci31qi79cgo1_500_largeTumblr_lo7sep3gfd1qmo54ao1_500_largeTumblr_lo872hlv411qh0gmgo1_500_largeTumblr_lo1ty38eel1qmyvuoo1_500_largeTumblr_lo5yum9cth1qmdoa1o1_500_largeTumblr_lnint8xyya1qf3rqlo1_500_largeTumblr_lo4irzxjas1qcb2v0o1_500_largeTumblr_lo1t2zjk6m1qg4bu7o1_500_large339631316_largeTumblr_lnzh67nygo1qicqy7o1_500_large5913030623_f045022ef1_z_largeTumblr_lnl2m2egyz1qevuyao1_500_largeTumblr_lnxjzdx3ty1qcbyrso1_500_largeTumblr_lnw1rx1fgd1qi79cgo1_500_largeTumblr_llgxg8fnz41qerfb9o1_r1_500_largeTumblr_lnj8b4vbug1qjhvy3o1_500_largeTumblr_lioam9t8ez1qf3rqlo1_500_largeTumblr_ln8i2jktfk1qj3uuto1_500_largeTumblr_lneqy7xwml1qj5km5o1_500_largeTumblr_lnequpvjmi1qj5km5o1_500_largeTumblr_lkjq8psphn1qcgu0vo1_500_largeTumblr_lnquc5ty5f1qd2uvmo1_500_largeTumblr_lnnvgxtfsg1qkh9z3o1_500_largeTumblr_lmpd0dottg1qkpqq6o1_500_largeTumblr_lnf8uoay2r1qdsz7lo1_500_largehttp://28.media.tumblr.com/tumblr_lomd20mGXg1qct9yqo1_500.pnghttp://30.media.tumblr.com/tumblr_lomd0woZF21qmc3iwo1_500.jpgTumblr_lnfg5vkd771qj5km5o1_500_largehttp://27.media.tumblr.com/tumblr_lomcqoIiOr1qf4wj2o1_500.gifTumblr_lnjp2y3zmq1qe6i6jo1_500_largeTumblr_lnfp85oeuo1qlooyno1_500_largeTumblr_lnfqxe7tdx1qefx3go1_500_largehttp://28.media.tumblr.com/tumblr_lomao2hyE61qmwop4o1_500.gifTumblr_lnaguq3ftp1qlooyno1_500_largeTumblr_lngsrnxok01qlooyno1_500_large324038278_large016_154881726_largeTumblr_lnguiex88e1qkbzogo1_500_large__062611-shows-bet-awards-winners-chris-brown-3_large










Weblap látogatottság számláló:

Mai: 117
Tegnapi: 122
Heti: 869
Havi: 5 798
Össz.: 2 713 090

Látogatottság növelés
Oldal: Chris Brown
~ Divat ~ Modell ~ Szépség ~ Sztárok ~ - © 2008 - 2024 - mindenseges.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »